Új BLOG

Halika minden kedves olvasónak!!
Tudom kicsit eltűntek az utóbbi pár hónapban, de az éretségi nagy fenforgást okozott az életemben, szóval tanultam mint a gép. Mostanság megtalált az ősi ikhlet szellem és megálmodtam egy új történetet. Kicsit felnőtesebb lett, mint eddig bár melyik blogom, de remélem tetszeni fog. Akkor most hivatalosan is bejelentem az "Mint soha máskor..." blog megszületését, kezdjétek olvasni élvezétek, faljátok magatokba. Remélem ez is tetszeni fog nektek és nyugi régi blogokat is folytatom, csak kell egy kis idő még:)

http://mintsohamaskor1d.blogspot.hu/?m=1

Puszika: Mia Harris

25.rész Megbocsátás

Utálom mikor valaki otthagy úgy hogy egy kérdés még a levegőben lóg. Így az elmúlt egy hétben addig nem akartam békén hagyni El-t amíg el nem mondja amit tudni akarok, de valahogy mindig le tudott rázni. Istenem tud valamit, tudom, hogy tudja, hogy tudom, hogy ő tudja ami nekem fontos. Huu ebbe kicsit bele bonyolódtam. Délután a fiúk bent tomboltak a vízben, én a stég végén ültem, lábam a vízbe lógott ezzel is

hűsítve magamat és a fényképző gépemmel a tájat na meg a srácokat fotóztam. Eleonor elordította magát, dinnye az öt fiú egy emberként indultak kifelé a gyümölcs hallatára. Persze én is a legjobb helyen ültem, mivel Niall aki utoljára jött ki szerencsés módon belökte a gépemet a vízbe, szomorúan bámultam ahogy eltűnik a mélybe.

- Istenem Mia annyira sajnálom. – ugrált körülöttem a szőke fiú bocsánatomért esedezve.

- Semmi baj, hisz ez csak egy gép lehet venni másikat. – persze igazából nagyon is fog hiányozni, olyan képek voltak rajta amik a régi életem darabjait tartalmazták. Valaki hirtelen beugrott a vízbe, én már csak a mélyben eltűnő sziluettjét láttam.

- Harry! – hallottam Liam aggodalmas hangját, majd mind a stég végéhez futottak és a vizet bámulták.

- Ne mond, hogy az a hülye beugrott érte? -  kérdezte Zayn, persze próbált nyugodt lenni, de szemöldöke aggodalmasan ráncba szaladt.

- Itt nagyon mély a víz, szerintem olyan 5 méter, annyi levegője nincs, hogy el is érjen és még meg is keresse a gépet. – Niall közölte velünk a hideg tényeket.

- Istenem. – erősen bámultam a vizet, de nem láttam semmit. Eltelt vagy 2 perc utána 5, de Harry sehol. Nem, nem, most nem halhat meg, még nem is beszéltünk, persze eddig nem is akartam vele, de el kell mondanom neki mi a helyzet, még mielőtt elválnak útjaink. – Harry szeretlek, mi a francért nem jössz már fel? – ordítottam a víznek és könnyeim elhomályosították a látásom, de le nem vettem a tekintettem arról a helyről ahol eltűnt. Valaki erősen fogta a vállam, én pedig csak sírtam és reménykedtem, lelkem mélyén hallottam, ahogy valami megreped, talán a szívem volt, nem veszíthetem még el. – Kérlek. – hirtelen megcsobbant a víz és Harry köhögve került a felszínre, hatalmas kő este le a szívemről. Fiúk segítettek neki kiszállni a partra, majd jobbnak látták, hogy otthagynak minket, majd ha elrendeztük, megszeretgetik a haverjukat.

- Van fogalmad róla mennyire aggódtam miattad? – estem térdre mellé.

- Te…aggódtál…miért? – hangja fojtott volt, mintha minden szót kínszenvedés lenne kimondani.

- Hogy, hogy miért, nem jöttél fel, azt hittem komolyabb bajod van. – könnyeim folyamatosan  égették a szemem.

- Mia. – nyúlt az arcom felé és egy apró, de dühös mozdulattal letörölte a könnyemet.

- Mi van? – kérdeztem szipogva.

- Szeretlek. – megragadta a tarkóm és ajkát az enyémre szorította. – Szeretlek. – súgta az ajkamba.

- Mi? –testem megremegett.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, nem is tudod mennyire. – kezei a testem köré csavarodtak majd magához vont, ebben a pillanatban nem érdekelt, hogy ő vizes és hogy én is az leszek, csak annyi volt a fontos, hogy él.

- Harry… én…én is szeretlek. – bújtam közelebb hozzá amennyire csak lehetett és újra zokogni kezdtem, mindem feszültség, szomorúság, rossz napok élménye kiszállt belőlem.

- Annyira hiányoztál. – lehelete cirógatta a fülem.

- Nekem is hiányoztál. – hosszú percekig öleltük így egymást.

­…

- Szóval akkor most kitálalhatunk neki? – ült le a tűzhöz Niall, mindenki Harryt bámulta, ő pedig csak bólintott. – Na végre, azt hiszem lassan megtörtem volna. – kérdőn néztem a velem egy takaró alatt tartózkodó fiúra.

- Miről is van szó? – kérdeztem.

- Miért nem hagyjuk őket kettesben. – állt fel El.

- Ne én ennyi ideig kibírtam látni karom milyen fejet vág amikor meg tudja. – nyöszörgött Niall.

- Nem vagy valami romantikus típus Niall, ezért fogsz szüzen meghalni. – állt Louis is fel, erre a kijelentésre mindenki hangosan kezdte nevetni.

- Nem vagyok szűz. – a kis szőke srác duzzogva indult a sátra felé.

- Akkor jó éjt. – köszönt el Louis és megfogta a El kezét, úgy örülök, hogy a szakításuk után újra együtt vannak, na persze abban egy kicsit én is közbe játszottam na meg egy bizonyos barátnőm, de jó őket látni.

- Beszéljetek meg mindent nagyon alaposan és mielőtt hangoskodnátok várjátok meg, hogy elaludjunk. – kacsintott Zayn, mire arcom lángolni kezdett.

- Ne nekem mond inkább magatoknak. – válaszolt vissza Harry, megvártuk még mindenki elvonul. Harry felállt és a kezét nyújtotta nekem. – Vonuljunk egy kicsit csendesebb helyre. – kimentünk a mólóra, ahol újra szerelmet vallottunk egymásnak még a délután, istenem miért is vagyok ennyire zavarban?

- Miről beszélt Niall? – ültem Harry ölébe.

- Nem önszántamból szakítottam veled. – bámult bele a holdba.

- Tessék? – fordultam meg az ölében, hogy teljes nagyságában lássam az arcát.

- Paul és a ügynökségünk tudomást szerzet a kapcsolatunkról, hát nem igazán tetszett nekik. Megkértek, hogy szakítsak veled és valami népszerűbb lányt hálózzak be, aki jót tesz az imidzsemnek, mert te csak rossz hatással vagy rám. – tekintetét folyamatosan az égitesten tartotta, de pillantásába szomorúság költözött. – Nem akartam megtenni, de mindenki jött a banda hírnevével, meg hogy csak elrontok itt mindent és én hittem nekik, mert egy hatalmas idióta voltam, na meg vagyok is. – istenem mennyire imádni való, testem önkéntelenül mozdult és szorosan magamhoz öletem fejét a mellkasomhoz szorítottam. – Annyira sajnálom, elmentem hozzád, szakítottunk és amikor megláttam az arcod azt hittem ott menten elmondok mindent és térden állva könyörgök neked csak hogy eltűnjön az a kifejezés. Mély depresszióba kerültem, de mit mondjak ebből senki nem tudott semmit csak a fiúk, nagyon jó színész vagyok. Mégsem tudtam tartani tőled a távolságot és egyre elviselhetetlenebb lett, kerestem az indokokat, hogy hogyan tudnék körülötted lenni, még ha te nem is gondolsz rám már úgy. – annyi átsírt éjszakát és néha nappalt csak álmodozni tudtam akkor erről a pillanatról, most pedig végre megtörtént. – Mia nem voltam jó ember hozzád és nem is várom el, hogy újra velem legyél, csak el akartam ezt mind mondani,  nem is sejted hányszor rohantam hozzád, hogy most már elég és kitálalok, de utána megálltam, mert tudtam semmivel sem lesz jobb, ha mindent elmondok, ezzel nem oldom meg a gondokat. – lehajoltam hozzá és gyengéden ajkához érintettem az enyémet.

- Harry szeretlek, még ha olyan bunkó és értetlen voltál velem, hisz mindezek ellenére te mindig vigyáztál rám. – mint egy kis macska simultam a karjai közé, de hiányzott már ez.

- Istenem, nem is értem, hogyan érdemeltelek ki, de bebizonyítom, hogy alkalmas vagyok a lovagodnak. – puszilt bele a hajamba, én pedig halkan felkuncogtam.

- Már a lovagom vagy, csak nem a fehér lovon. – fogtam kezeim közé az arcát.

- Szeretlek. – mosolygott.

- Tudom, már ezerszer elmondtad. – nevettem.

- Hát lemaradásban vagyok, hisz egy csomó ideig nem mondhattam neked. – ölelt szorosan magához.

- Én is szeretlek. – arcomat a nyakába rejtettem.

- Szóval akkor alhatok ma a hiper-szuper biztonságos és szilárd sátradba? – nézet velem szembe, úgy hogy az orrunk hegye összeért.

- Persze. – felkapott a karjaiba és mint egy hercegnőt vitt egyenesen a sátorba, majd összeölelkezve be bújtunk a hálózsákba és azonnal mély álomba merültünk.

24.rész Kirándulás

Halika!
Tudom ez a rész kicsit kicsi lett, de most nagy hirtelen ennyire jutotta, bevallom sok minden jó dolog történt az életembe így nem volt időm folytatásra, de szerencsétekre ma két résszel jövők:DDD
puszika Mia...<3

Tudod ki a fene fog a volt pasijával érzelmekről beszélgetni, na meg a halál. Persze, hogy nem beszéltem Harryvel, egyáltalán azt sem tudtam, hogy kezdjem, így ebből adódóan nem is kerestem fel. Fene fog ilyeneket mondani „ Szia Harry most, hogy szakítottál a barátnőddel nem jövünk újra össze?” na azért, nem vagyok én ennyire hülye. El persze azonnal le vágta, hogy nem beszéltem meg vele a dolgot, hisz a kirándulás találkozójánál szinte egymásra sem néztünk Harryvel és ezért barátnőm gonosz pillantásokat küldött felém, bosszúból pedig úgy alakította a két kocsiban lévő ülés rendet, hogy Harry mellet kössek ki. Ott ült még a kocsiban Niall és Liam, inkább őket hallgattam egész úton, de igazából nem is tudtam volna beszélni Harryvel, mivel amint felbődült a motor ő azonnal fülébe dugta a fülest és elzárta magát minden társasági lehetőségtől. Nekem pedig csak az elsuhanó táj bámulása maradt, alig vártam, hogy kiszabaduljak ebből a fojtogató kalitkából. A várost mezők és legelők váltották fel, majd erdők zöldje vette körbe a kocsinkat. Erdő zöldje, szívem hatalmasat dobbant, miért jut eszembe annak a baromnak a szeme azonnal. Mia ugye nem is akkora barom már? Tudatalattim mostanság nagyon sokat pofázik és nem akkor amikor kellene.

Gondolataimból a kocsi fékezése ébresztett fel, körbe néztem, már mindenki szállt is ki, hogy elgémberedett testrészeit kinyújtsa. Valami mesés látvány volt ami elém tárult, kristály tiszta, hullám mentes kék tó, körülötte erdő és pár nyaraló elszórtan, tátott szájjal bámultam. Hirtelen kuncogó hangot hallottam magam mellől.

- Te most kit neve…- fordultam az illető felé, de a szavak bent akadtak, Harry ugyan olyan meglepetten bámult vissza rám mint én rá. Egyszerre fordultunk el és indultunk különböző irányba. Én a másik kocsihoz siettem, hogy segítsek a többieknek.

…

Miért ilyen nehéz egy szaros sátor felállítása, gyerekként olyan könnyű volt, hova lett az akkori tudásom. Már vagy 2órája szenvedek egyedül a sátram felállításával, persze a többiek már rég kész vannak, de önfejű vagyok és nem kérek segítséget. Szingli csajként egyedül kell aludnom a sátorban, de nem zavart, így legalább nem horkol bele senki a fülembe közvetlen közelből, bár valaki lesz olyan hangos, hogy még a másik alvóhelyről is simán ide hallom, feltéve ha feltudom állítani. Oké, kész én feladtam. Hatalmas sóhajjal ültem le egy közeli farönkre.

- Kell segítség, nem állsz valami jól? – kérdezte egy rekedtes hang, amitől a hátamon is felállt a szőr.

- Nem kösz, tökéletesen haladok, csak éppen pihenőt tartok. – bámultam magam elé.

- Rendben akkor hagylak is. – istenem egyedül nem fogom felállítani a sátrat, kell segítség, bár nem pont az övé, de soha nem leszek kész.

- Harry. – fordultam utána, ő csak pár lépést haladt, a kis sunyi tudta, hogy utána fogok szólni.

- Igen? – mosolya gúnyosan ível felfelé.

- Segítenél. – hangom kicsit erőltetett, legszívesebben arcon nyomnám.

- Persze, de azt hittem elég jól állsz és nem kell segítség. – önelégült fejjel tanulmányozta a sátorhalmomat.

- Harry kérlek ne firtassuk, csak csináljuk meg és kész. – sóhajtottam, majd követtem az utasításit, amiket kiadott és lám se perc alatt kész is volt. Szállásunk 4 sátorból állt, amik kör alakban voltak lehelyezve és egy tűzrakó volt középen, na meg vagy 5 lépésre ott volt a tó mellé még egy stég is. Mire készlettünk a nap már félig átbukott a horizonton, mikor Harryvel hátra léptünk, hogy meg csodáljuk munkánkat, egy pillanatra a találkoztam Eleonor elégedett mosolyával, istenem túl sokat gondol ez a lány.

- Szerintem elég stabil, hogy jó aludj benne. – állapította meg a göndörke.

- Remélem is mert ha hajnali 3-kor összedől kitoloncollak a sátradból és én fogok ott aludni neked meg marad ez. – mutattam a jelenleg még álló sátramra.

- Rendben, rendben, ellenőrzőm ha kell. –bemászott a sártorba, de valami nem volt jó, mert egy hirtelen mozdulattal az egész Harryre szakadt. Én persze ahelyett, hogy segítettem volna neki hatalmas nevetésben törtem ki. – De legalább segíthetnél kijönni. – kapálózott kifelé Harry, megszántam és kihúztam, de persze amilyen az én szerencsém egyenesen rá érkeztem. Arcom a kemény mellkasának csapódott, mire mind a ketten fájdalmasan felnyögtünk.

- Bocsi, bocsi. – nevettem, mert a saját nyomorúságom mellet ott volt még bennem a sátor borulás is.

- Ha nem nevettél volna, akkor  most nem lennénk ebben a helyzetben. – mondta komolyan, de ő sem bírta sokáig és nevetésben tört ki, csak vihogtunk olyan hangosan, hogy már az én fülem fájt. Milyen rég is volt, hogy ennyire felszabadultan viselkedtünk volna egymással. Fájó hassal felálltam és még Harryt is húztam magammal, majd miután megnyugodtunk neki láttunk felállítani a sátrat még egyszer, de most valahogy sokkal jobb volt a hangulat. Este mikor vacsorát készítettünk a lányokkal El mindentudó tekintettel bámult rám.

- Szerintem tökéletes úton jártok az újra összejövéshez, a hülye is látja, hogy ti még mindig szeretitek egymást.

- Az úgy van, hogy a vak is látja, és kedves barátnőm az én véleményem, hogy ez a kapcsolat már rég a tó fenekén van. – El égnek emelte a tekintettét és látszott rajta mondani akar valamit, de nem köti inkább az orromra, engem pedig nagyon is érdekelne. – Mond. – abbahagytam minden tevékenységem és maximálisan rá összpontosítottam.

- Nem, nem, majd ő elmondja, ha eljön az idő. – és ott hagyott.

- Ki ő? Harry? – üvöltöttem utána, de rám se hederített.

23.rész Megsebzetten

Hello!

Újabb rész eme remek irományból, azt hittem hogy a nyár alatt gyorsabban fogok jönni a részekkel de sajnos sok minden össze jött, így nem ígérhetek semmit. Kommenteket kérek:DD Ja és nem mellesleg imádlak titeket. <3 

Mia

Lüktetett a fejem, a mellkasom meg olthatatlanul égett, arra számítottam, hogy a sötétség után valami megnyugtató fény fog körülvenni, de ehelyett maradt nekem a fájdalom ami annyi kínszenvedést ígért. Gyengéd érintés kúszott végig az arcomon majd eltűnt én pedig édes tudatlanságba merültem. Ahogy emlékszem vagy kétszer voltam tudatomnál az elmúlt időkben, de hogy pontoson mennyi ideje már nem is tudom. Egyszer mintha veszekedésre lettem volna figyelmes, de nem tudtam rendesen kivenni a szavakat, másodszor meg valaki zokogott mellette. Mikor végre kinyitottam a szemem, úgy éreztem mintha valaki folyton egy serpenyővel ütné a fejem, de kárpótolt 5 fáradtan mosolygó fiú akik a kórházi szobámban fogadtak.

- Hello. – szólaltam meg rekedtes hangom, félelmetesen hatott, mintha 40éve lánc dohányos lennék.

- Szia. – mondták egyszerre és közben mind az ágyam köré gyűltek.

- Mi történt? – fordultam a legközelebb álló Harry felé, aki láthatóan nehezen tartotta magát.

- Elütött egy autó, eltört az egyik bordád és komában is voltál. – válaszolt Harry helyet Liam.

- Mennyi ideig voltam komában? – kérdeztem.

- 1 teljes hétre és mindenki szétaggódta a fejét, főleg Harry. – mosolygott Lou a mellette álló fiúra.

- Harry te most tényleg sírsz? – hajoltam közelebb az a sráchoz és igen ott volt a hamisítatlan bizonyíték, pár kövér könnycsepp.

- Hülye, nem sírok, csak bele ment valami a szemembe. – törölte meg az arcát, mire mindenki jóízűen elnevette magát.

- Aranyos. – mondtam.

- Mi? – nézet rám szúrósan Harry. – Nem is vagyok aranyos, inkább dögös. – körbe forgott, hogy jobban lássam őt, én erre is csak nevetni tudtam, mire Harry játékosan csikizni kezdett.

- Áu! – rándultam hirtelen össze, fájtak a bordáim a sok mozgástól vagy is azért ez a balesett még sem volt olyan piskóta, mint ahogy azt Liam mondta.

- Bocsi! Hol fáj, Hívjunk valakit?- kapkodott össze- vissza Harry.

- Nyugi, nincs semmi komoly bajom. – mosolyogtam.

- Oké. – szexi mosolyt villantott. Srácok elmesélték mennyire aggódtak az egész koncert alatt mikor megtudták, hogy balesettem volt és hogy megkérték a rajongókat is hogy imádkozzanak értem, milyen cuki srácok. Örülök, hogy most itt vannak és még Harryvel is el tettük az ellentéteket, mint a régi szép időben.

- Mikor mehetek haza? – kérdeztem, most már csokis pudingot zabálva, jézusom míg komában voltam fel sem tűnt mennyire éhes is vagyok.

- Még két napig megfigyelés alatt tartanak, utána haza mehetsz, de kerülnöd kell a mozgást. - ecsetelte a helyzetet Zayn.

- Már alig várom, utálok egy helyben ülni.– már most egy csomó tervem van.

- Inkább hallgass az orvosra, nehogy valami baj legyen belőle. – fogta meg gyengéden a kezem Harry.

- Értem. – halkult el a hangom és a kezünket figyeltem, mégis hol és mikor romlott el ennyire a kapcsolatunk, hogy csak egy balesett hoz minket össze, ez nem éppen normális.

- Ha kiengednek megígérem, hogy elviszlek egy sütire a kedvenc helyedre. – kacsintott rám Niall.

- Tényleg?- gyerekes módon csillogtak a szemeim, mikor megtudtam ezt, már említettem, hogy egy igazi süti mániás vagyok, mindegy milyen csak finom legyen és édes.

- Persze. – nevettet ki.

- Elnézést. – halk hang szólalt meg az ajtóból és egy sötét haj zuhatag jelent meg.

- Kendall! – ugrott felé Harry, még is mi a fenének van ő itt? Mikor belépet a szobába a fiúk arcára leplezetlen undor telepedett, de csak egy pillanatra utána visszafordultak felém.

- Sziasztok. – hangja halk volt, ha nem lett volna csend a kórteremben, akkor lehet meg sem hallom, most kit akar meggyőzni?

- Gyere. – invitálta közelebb az ágyhoz Harry a lányt.

- Igazából nem akarok zavarni, csak gondoltam hozok egy kis virágot, mert ezek a kórtermek igazán sivárak. – nézet körbe.

- Igazán köszi, de nem kellet volna, nem sokára megyek haza. – próbáltam kedves lenni, de akkor is nagyon zavart hogy itt van és láthatólag nem csak engem.

- Mia! – nézet gonoszan rám Harry. – Kendall nem tudhatta, el kell fogadnod és majd haza viszed. – Mi? Harry most az ő oldalán áll, teljesen megváltozott, mióta vele van, nem is önmaga vagyis mikor mi jártunk nem ilyen volt.

- Semmi gond.  –fogta meg Kendall Harry kezét gyengéden. Álnok szipirtyó – fújt rá a tudatalattim.

- Nem Mia elfogadja a virágokat nagyon szívesen. – mosolygott rá Harry, de mintha ebben az arckifejezésben inkább grimaszolást véltem felfedezni.

- Rendben. – tette le a szekrényre a szerény kis csokrot.

- Én felhívom a szüleidet Mia, hogy tudják felébredtél, ti meg srácok  menjetek szerezetek valami rendes kaját ennek az éhes lánynak. – mutatott felém, majd mindenki elmenet a dolgára legnagyobb bosszúságomra Kendall még mindig ott állt az ágyam mellet és addig csöndben volt míg be nem csukódott az ajtó a fiúk után.

- Le lehet szállni a pasimról. – meredt rám dühösen.

- Mi? – fordultam felé.

- Látom, hogy nézel rá és annyira akarod őt, hogy még egy kocsival is elütetted magad, kérlek ez annyira szánalmas. – szemeim kétszer akkorára dagadtak a meglepetéségtől.

- Te hülye vagy? – kérdeztem, mire feje piros lett a visszafolyatott dühtől. – Soha nem üttetném el magam szándékosan egy kocsival, tudod elég szar érzés, de neked nagyon is ajánlom. – mondtam gúnyosan, hogy még jobban húzzam az agyát, egy ilyen kis szajha nekem ne állítson szarságokat.

- Elegem van abból, hogy Harry állandóan viseli azt a szaros nyakláncot, amin véletlenül pont a te neved szerepel, de ennek ellenére fogalmad sincs az ő érzéseiről. – szívem extra fokozatra váltott. Tényleg még mindig viseli a nyakláncot?

- Nincsenek érzései irántam. – csattantam fel.

- Harry gyűlöl, ne mond, hogy nem fogtad fel, hogy ő soha nem kerül senkivel, komoly kapcsolatba. – csak pislogtam.

- Ugye most tudod, hogy saját magad ellen beszélsz.

- Mi leginkább kihasználjuk egymást, nem kapcsolatban vagyunk, úgyhogy ha közénk állsz esküszöm kicsinállak. – dobta a haját a háta mögé és segg riszálva kiment a szobából.

                                               *                      *                      *

Londonban vagyok újra és Ellel ebédelek egy felkapott modern étteremben, már vagy ezer éve nem volt csajos napunk, így megelégelve ezt elraboltam Louis elől egy kicsit. Most is nevetnem kell szegény fiún, mikor hirtelen megálltam mellettük autóval és berántottam Elt a kocsiba majd fénysebességgel elhajtottam, ő pedig csak értetlenül pislogott. Megnyugtatás képen El felhívta a fiút, hogy minden okés és este majd találkoznak.

- Istenem milyen rég is volt már. - mosolygott rám El.

- Nekem mondod. – mosolyogtam én is a poharamba.

- Na és hogy vannak a sérüléseid? – hála égnek semmi komolyabb vagy maradandóbb sérülésem nem lett az ütközésből, de egy hétig nem hagyhattam el a házat csak feküdnöm kellett ez teljesen őrjítő volt.

- Most már a jó öreg Mia vagyok mint annó. – El furcsállva pillantott végig rajtam.

- Nem hiszem, hogy a jó öreg Mia ül itt előttem, mi a baj? – szemei tipikus lélekbe látok lettek, amitől a hideg futkosott a hátamon és nem tudtam nem az igazat mondani.

- Miből gondolod, hogy lenne valami? – kérdeztem vissza téma terelés képen.

- Ne tereld nekem a témát, ki vele mióta voltunk a koncerten látom a szemedbe megbújni a szomorúságot, szóval Harryről van szó? – istenem ez a lány azonnal a lényegre tapint.

- Semmi ilyesmi nincs, biztos csak a sok pia és a gyógyszerek tették. – legyintettem.

- Aha, persze. Most kit akarsz meggyőzni az ellenkezőjéről, mert ugye tudod hogy engem nem fogsz. – hangosan sóhajtottam.

- Édes istenem El, csak nem karok most erről beszélni. – bámultam a poharamban gyorsan felfelé úszó buborékokat amik felszínre érve szétpukkadtak.

- Mia és akkor mikor fogsz róla beszélni, nem jó ha magadban tartod, hidd el. – El átnyúlt az asztalon és gyengéden megérintette a kezem. – Értem én, hogy elég szemét módon szakított veled, de a tagadás nem megoldás, mond el mi bánt. – pillantása kérlelőlett én pedig nem tudtam ellenállni.

- Szakítottunk, de mióta volt ez az ügyem a gyógyszerekkel, mintha újra közzel kerültünk volna egymáshoz. Csúnyán viselkedett velem és mostanság mintha a külön töltött idő nem is lenne, mintha csak egy álomból ébredtem volna fel, de aztán szembe találtam magam Miss Szörnyellával.  – meséltem egy szuszra, El arcán olyan kifejezés jelent meg mintha mondani akarna valamit, de végül mégsem azt mondta mikor megszólalt.

- Hát ez elég nehéz esett. – csak ennyi, de mélyen éreztem lett volna még mondanivalója.

- Akkor mit eszünk? – emeltem fel az étlapot, jelezve véglegesen eltemettem ezt a témát a mai napra. Pár órával később ebédünket egy ismerős vihogás zavarta meg, jézusom azt hittem szétrepednek a poharak azt asztalon erre a hangra.

- Csak ezt ne. – súgtam, mire El kérdőn nézett rám az ebédjéről.

- Mi az? – kérdezte, majd mögém pillantott és arca elfehéredéséből jól tudtam igazam volt.

- Kérlek, csak ne vegyen észre. – imádkoztam.

- Szerintem nem ő a legnagyobb problémád. – kérdőn néztem rá, majd mikor nem kaptam választ, hang irányába fordultam. Ott volt Kandell vele szemben pedig Ő, istenem miért pont itt kell lenniük.

- Elmenjünk? – kérdezte idegesen El.

- Dehogy, nem menekülhetünk csak mert ők itt vannak, együnk szépen én még desszertet is kérek magamnak. – mosolyogtam feszülten. Egész idő alatt ott hallottam Kandell idegesítő nevetését, de egyik pillanatban az idegesítő hang abba maradt, helyette csattanást, csörömpölést és végül fojtott ideges hangot. Hirtelen Kandell viharzott el mellettem és amikor észrevett szinte látható szikrákat szórt a szeme, ami egyáltalán nem ígért semmi jót.

- Mid van neked, ami nekem nem, pedig egy rondaság vagy, egy drogos csődtömeg. – fújtatott rám, majd drámaian, ahogy csak kellet elviharzott én pedig hátra fordultam Ő felé, könyökével támaszkodott az asztalon arcát a tenyerébe rejtette, de amikor felnézet rám, meglepett lett.

- El, szerintem most meneküljünk. – álltam fel mire barátnőm aggodva követtet. Nem akartam beszélni Harryvel, azok után, hogy láttam szakítani és hogy miket mondtam róla El-nek, még nem állok készen. Szinte futó lépésben hagytam el az éttermet, csak a kocsiban mertem kifújni a levegőt.

- Istenem Mia, mintha leprás lenne, úgy menekülsz előle. – feszülten elnevettem magam, de inkább hasonlított valami görcsös kutyahangra, mint emberi nevetésre.

- Csak még nem állok készen ennyi. – beindítottam a kocsit és Louisék házához vettem az irányt.

- Jó lenne, mert nem akarok feszült hangulatot a kiránduláson. – kérdőn kaptam felé a tekintettem.

- Miféle kirándulás? – „ezt ugye nem mondtad komolyan” nézést kaptam Eltől.

- Megígérted hogy eljössz velem, Perrivel és a fiúkkal a tóhoz egy hétvégére.

- Jézusom, El. El is felejtettem, mindenképp ott leszek. – pedig nagyon nem akarok, mert Harry is ott lesz, de ki ő, hogy elrontsa a barátaimmal töltött időt.

- Reméltem is, ha pedig megint elfelejtenéd, Lucas be van izzítva, hogy emlékeztessen. – jóízűen felnevettem.

- Nyugi ott leszek.

- Addig is feladat, beszélj Harryvel. – utasított majd megpuszilt és kiszállt a kocsiból.

- Majd meglátjuk. – válaszoltam, mire visszahajolt az ablakon.

- Nem meglátjuk, beszélsz vele, mert különben egy sátorba zárlak titeket egy hétvégére, nem lesz szép, elhiheted. – puszilta a levegőbe majd besétált a házba. Tuti nem fogok beszélni Harryvel, majd felkeres, ha mondanivalója van.

22.rész Felemelkedés, de zuhanás is

 Haaaaaalllliiiii!!
Annyira imádlak titeket és ezt nem tudom elmondani elégszer, elképesztően meghatottak az előző részben kapott kommentek, remélem kapok még, de nem leszek telhetetlen. Itt a várva várt új rész, tudjátok mi a teendő és nem sokára jelentkezem egy új bloggal bár nem lesz valami hosszú, de imádkozom hogy tetsszen nektek. Addig is jó olvasást.
                   Csók: Mia Harris<3

Mindenki tökéletesen bevette a tanulás sztorimat és nem is jöhetett volna jobban mellé még egy Oscar díj is. Így foghattam az eltűnésem még arra is, hogy éppen a csúcson vagyok, kell egy kis pihi a hajtások között. Az elvonó fenn volt a Washington államban, elmondom hatalmas változás volt a meleg Kaliforniához képest, de én csináltam magamnak ezért tűrni kell mindent. Szuper titkosan kezeltek ott, aminek nagyon is örültem. Nem kell tudnia senkinek mennyire gyenge is vagyok. Élveztem azt az 5 hónapot odafent, mondjuk az időm nagy részét tényleg tanulással töltöttem, de mellette nagy nehezen leszoktam a drogokról. Persze senki nem mondta, hogy még segítséggel is könnyű lesz, az első hónapokban nehezen aludtam, izzadtam, rémálmaim voltak, na meg néha nappal is meglátogattak a szörnyű álmok. Továbbiakban már enyhültek az elvonási tűnetek, végre a szobámból is kijöttem, innentől már minden sima menet volt és néha élveztem is a csendes nyugalmat.

MTV Music Awards díjátadó, az első nagyszabású esemény azután, hogy végre kijöttem az elvonóról. Istenem nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire imádni fogom az engem körülvevő örült rajongókat, de nem tehetek róla hiányoztak, hogy üvöltsenek, sikítsanak és hihetetlen leveleket írjanak nekem. Éppen egy adag fotós fényképezett, mikor valaki gyengéden megérintette a derekamat.

- Készítünk pár közös képet? – súgta egy szexi hang a fülembe, amitől vérem felpezsdült, még így is, hogy hosszú időt töltöttem messze tőle, nagy hatással van rám.

- Persze, milyen alakalomból? – fordultam mosolyogva Harry felé.

- Hogy legyen min csámcsogniuk. – nevettet, elképesztően szexi volt, fekete feszülős nadrág, fekete ing és zakó, haja elegánsan hátrafésülve, ahogy szokta. Annyira szívesen túrnám bele újra az ujjaim- lihegte a tudatalattim. Jézusom, mégis min jár a fejem, persze neki köszönhetem, hogy most már nem vagyok drogos öröm lány, de nem kell azonnal a nyakába vetnem magam.

- Tőlem. – mosolyogtam, majd átkaroltam a derekát és mosolyogtam a kamerák felé, mint az éhes hiénák úgy csaptak le ránk a fotósok és csak kattogtak a gépek.

- Nagyon gyönyörű vagy. – súgta a fülembe Harry.

- Köszönöm, te is jól nézel ki. – integettem is.

- Sokkal jobban, mint vártam egy rehabszökevénytől, kit akarsz elcsábítani ezzel a ruhával? – húzta végig kezét a meztelen hátamon, most tudatosult bennem, lehet hogy nem egy félhosszú ujjú, hátul kivágott, rövid, fekete ruhát kellet volna felvennem. Hátam bizserget ahol megérintette.

- Óóóó, köszike, nem vártam sokat egy szívtipró tini sztártól és amúgy van pár jelöltem. – nevettem, majd elengedtem Harry derekát és tovább indultam. Pár lépés múlva vissza fordultam Harry felé és rákacsintottam, mire ő egy féloldalas mosollyal ajándékozott meg, majd visszafordult a fotósok felé. Éreztem egy dühös tekintetett a tarkómon, megfordultam és azonnal szembetaláltam magam Kendall szinte szikrázó szemeivel, ha ölni tudod volna a pillantásával már halott lennék.

- Mia! – üvöltötték a fotósok, mire én mosolyogtam és pózoltam.

- Jól áll ez a ruha. – lépet mellém Colton Haynes.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá, ahw ez a pasi nem semmi. - Mia, Colton ide! – fotósok megvesztek ma az biztos. Colton átkarolta a derekam és mosolygott, nem is szinte vigyorgott,  a kamerák lelkesen kattogtak. Tudtam miért mosolyog ennyire, hisz pár hónapja véletlenül összekeveredtünk, beszélgetünk és hát meg történ, nem tudtam ellene tenni, mégis most cafkának érzem magam.

- Remélem nem gond, ha együtt fotóznak? – kérdezte szexi mosollyal az arcán, amitől elolvadtam volna, ha nincs egy szúrós furcsa érzés.

- Nem. – nevetettem, miért is lenne gond? Még pár kép, majd elváltak utjaink. Hirtelen elegem lett a szúrós érzéstől a hátamon , gyors lendülettel megfordultam, de nem kellet volna, mert Harry nem éppen boldog arcát pillantottam meg, sőt mintha inkább dühös vagy ideges lett volna. Mellkasom fájdalmasan összeszorult, miért csinálja ezt velem? Miért nem hagy nekem nyugtot? Miért van ott minden gondolatomba vagy álmomba? Miért?

­…

Rehab után ideje volt színt vallani, ki tudja mikor fog kiderülni a titkom és akkor nagyobb port kavar, mint egy atombomba robbanás. Szüleim összehívtak nekem egy sajtótájékoztatót, mondjuk azonnal éltek az emberek a lehetőséggel, ki gondolta volna, hogy ha eltűnők 5 hónapra, ennyire kellek majd utána is az embereknek.

- Hogy alakult a tanulmányod, az elmúlt egy hónapban? –kérdezte az egyik riporter, na igen itt a sors döntő fordulat, anyukám biztatóan szorította meg a kezem az asztal takarásában, apu pedig a hátam simogatta. Szemem sarkából láttam Sindy aggodalmas arcát, hisz ő is tudta mi van velem, nagyon kikészítettem szegényt, nem hitte el, hogy ennyire hülye is tudok lenni.

- Na igen, a tanulmányaim, igazából az elmúlt 5 hónapot egy elvonón töltöttem, aminek célja, hogy fiatalok drogról és az alkoholról való leszokását támogassák. – döbbent, néma csend honolt a terembe. – Kigondolta volna, hogy az angyali Mia Harris ilyen dolgokat rejteget, de néha még a legjobb emberek is átesnek a ló túl oldalára. Velem is megtörtént, de most már maximálisan tiszta vagyok, nem akarok soha többet aggodalmat okozni a szeretteimnek. – még mindig csak bámultak rám a riporterek, de a döbbenetből hatalmas kérdéshullám alakult ki, megpróbáltam mindenre válaszolni. Leginkábba a „Miért?” „Hogyan?” kérdések hangoztak el.

- Mia még egy utolsó kérdésem lenne, mi van közted és…- kérlek, csak Harry nevét ne említsétek. - …Colton Haynessel, Oscar díjátadó utáni partin elég sok időt töltöttetek együtt és sokak szerint együtt is távozatok. – éreztem magamon anyu nem helyeslő pillantását, számíthatok egy alapos fejmosásra „miért nem szabad járni egy idősebb pasival” címen.

- Félreinformálták magukat, köztem és Colton között nincs semmi. – szögeztem le olyan hangsúllyal, hogy a kedves riporter inkább csendben maradt és leült a helyére. Sajtótájékoztató után azonnal érkeztek az értesítések, az emberek megtudták amit nem akartam, hogy problémáim voltak, de legnagyobb megdöbbenésemre nem az a hír fogadott amit vártam.

„ Képen jól látható, hogy Miss. Harris és Mr. Haynes összekarolva, jó hangulatban indulnak el az Oscar díjátadó után szervezet partiról és valahogy mindketten ugyan abban a szállodában kötnek ki aznap estére. Még egyik sztár se vallott semmit a kis találkájukról, de szerintünk igen is alakul valami.”

Istenem, nem hiszem el és pont az a riporter írta akinek itt helyben elmondtam, hogy ne várjon sokat ettől a kapcsolattól, mekkora álszentek az emberek valójában, most itt a bizonyíték rá. Hirtelen megcsörrent a telefonom és egy régen látott név villogott a képernyőn. Emily.

- Szia, annyira rég beszéltünk, mesélj valamit, hiányoztál. – szakadt ki mind a tüdőmből

- Nem bájcsevegni akartam veled. – hangja soha nem hallott keménységgel beszélt hozzám. - Akkor te most lecseréltél minket? – nem értettem miről beszél.

- Mi?

- Hát úgy látom vannak új barátaid odaát a nagy hírességben. – éles gúny hangzott a szövegében.

- Nem, csak éppen te nem vagy hajlandó beszélni velem. – álltam ki magamért.

- Ja persze, menten más a hibás. – na, ne, soha nem beszélt velem így Emily, mégis mi van vele?

- Hé, most azért vagy dühös mert szakítottál Louissal, én nem tehetek róla.

- De nem kellet volna rögtön az ex pasim ex csajával összebarátkoznod. – üvöltött.

- Most meg mi bajod is van igazából? – tudtam más is nyomja a csőrét, de még nem mondta ki.

- Az hogy Colton a pasim. – vér is megfagyott az ereimben és csak bámultam magam elé, tátogtam is, hogy valami szép bocsánatkérést mondjak, de nem ment.

- Mi? – csak ennyire jutotta.

- Jól hallottad, a pasimmal feküdtél össze. – még most se hiszem el, nem lehet én, tényleg egy hatalmas cafka vagyok.

- Emily, nem tudtam. – vallottam be.

- Ja persze, ti hollywoodi csibék mit nem tudtok, kérlek. – istenem, nem is tudom mit mondjak.

- Igazat mondok. – erősködtem.

- Nem hiszek neked Mia Harris. – pedig igazat mondok, miért nem látod.

- De…- próbáltam mondani még valamit, de rám csapta a telefont. Most annyira sírhatnékom van, hogy azt el se tudom mondani, de nem tehetem mindenki előtt, kell egy kis magány.

- Kicsim jól vagy?- lépet mellém anyu, aggodalmas szemi az enyémeket fürkészték.

- Semmi, de sétálok egy picit, majd otthon találkozunk. – legyintettem.

- Biztos jó ez így? – kérdezte és utamat állta a kijárta felé.

- Igen, nincs semmi komolyabb baj, csak kicsit megviselt ez az interjú, ki kell szellőztetnem a fejem. – mosolyogtam csalfán.

- Rendben otthon találkozunk. – puszilt homlokon anyu én pedig sietve kiléptem a meleg Los Angelesi utcára, nem volt nagy forgalom és különben is próbáltam olyan utakon menni ahol kevesebb a lélek. Mégis miért van ellenem minden, hirtelen leszakadt az ég és eleredt az eső, de nem szemerkélt, hanem mintha dézsából öntötték volna. Egyik kereszteződésnél erősen a gondolataimba merültem, így nem láttam a felém száguldó autót, már csak annyit fogtam fel, hogy egy kemény tárgy nagy sebességgel nekem csapódik és a világ megszűnt létezni körülöttem. Lehet valaki ennyire peches mint én?

 

21.rész Társaságom van

Sziasztok!
Ahogy igértem itt a második rész, kommenteket nagyon nagyon sokat, kíváncsi vagyok rátok és addig nem szeretnék új részt hozni míg legalább 6 hozzászólást nem kapok. Tudom ez elég szemét dolog, de csak annyit láttok hogy nap mint nap elég sokan látogatok és olvastok, de nem tudom hogy tetszik e vagy sem, úgyhogy hajrá és írjatok.
Pusszancs: Mia <3

Ki a fenének kell segítség, vagyok olyan erős, hogy magam is letegyen a drogokat. Persze, mekkora szám van nekem is, csak lyukat beszélek mások hasába, már az első akadálynál, kudarcot vallottam. Bírtam olyan egy hétig, de után győzött a kényszer, de most már nem azért csináltam, hogy jól érezem magam, hanem már egy megszokás volt, hogy beszíva/belőve legyek. Zene hangosan szólt én pedig pólóban és bugyiban vonaglottam, füves cigivel a számban persze tudom, hogy le kellet volna már szoknom, de amint mondtam nagyon szerencsétlen vagyok és nem sikerült. Most éppen jól éreztem magam, végre be volt bútorozva a lakás és pár hét múlva kiderül, hogy megkaptam-e az Oscar díjat.
- Nem gondolod, hogy jobban fel kellett volna öltöznöd. – hirtelen szólalt meg mögöttem egy férfihang, sebesen fordultam meg és Harryvel találtam szembe magam.
- Hogy kerülsz ide és hogyan jutottá be? – szigorúan néztem végig rajta, kezemet a mellkasom előtt keresztbe fontam.
- Neked is szia, olyan hangosan hallgatod a zenét, hogy még azt sem hallottad, hogy kopogtam és az ajtód nyitva van. – beszélt hozzám lenézően.
- Mi?! – mekkora egy tahó. – És minek köszönhetem a látogatásod? – kérdeztem ugyan olyan stílusban, ahogy ő beszélt velem.
- Gondoltam, hogy megnézem, hogyan szoksz el egyedül, de amit látom sehogy se. – pillantott a kezemben lévő füves cigire.
- Mértékkel szokom le. – hazudtam.
- Ja persze. – jött beljebb és ledobta a sporttáskáját, ami eddig a vállán volt.
- Az minek és neked nem turnén kellene lenned? – kérdeztem.
- Nem, most kaptunk egy hetet pihenni és addig itt fogok lakin és segítek neked leszokni. – mesélte a tervét.
- Ne nevettess, nem lehet leszokni egy hét alatt. – legyintettem és el akartam sétálni mellette, de megfogta a karomat, visszarántott maga elé.
- Nem az a tervem, hogy leszokj egy hét alatt, hanem, hogy rádöbbenj, segítséget kell kérned. – meglepetten néztem rá.
- Fura vagy. – csak ennyit mondtam. – De nem lakhatsz itt és nem kell a segítséged. – üvöltöttem, pedig semmi indokom nem volt, csak egyszerűen jól este.
- Itt maradok és kész. – vállat vont.
- Nem. – jelentettem ki, mire ő dühösen nézett rám és a következő pillanatban ajka az enyémen volt, erőszakos, elnémító csók.
- Na hol aludhatok? – fogta meg a táskáját és elindult körbenézni.
- Megmondtam…   
- Mia ne kezd előröl. – mosolygott Harry.
                                               *                         *                    *
Együtt élni az exeddel nem fenékig tejfel, az elmúlt 2 napban leginkább kerültem és mindig valami programot szerveztem magamnak, persze estére nem engedet sehova, mintha egy 14 éves gyerek lennék, aki szobafogságra ítéltek. Állandó veszekedések menetek köztünk vagy kínos csendek, ezt nem lehet bírni idegekkel. Szívni akartam, de otthon Harry mindig a nyomomba van, ha meg kimegyek akkor a fotósok, este meg nem mehetek sehova, szerintem most fogok meghalni. Fogalmam sincs mit akar vagy igazából miért van itt velem. Szakítottunk itt vége a kapcsolatunknak, nem kell többet egymással törődnünk ő még is itt van és valahol a szét drogozott tudatom mélyén én örülök is ennek kicsit.
- Harry, húz a picsába. – üvöltöttem ki a fürdőből, de semmi okom nem volt csak jó estet.
- Köszi. – hangzott fel a hangja.
- Nincs kedved haza menni? – kérdeztem, mikor kisétáltam a nappaliba.
- Nincs. – mosolyogott idegesítően. Dühösen eltrappoltam a szobámba és befeküdtem aludni. Gondolom aludhattam pár órát, mert mikor az első dörrenésre felkelletem már hajnali 2 volt, odakint pedig hatalmas vihar kerekedet. Nem szeretem a vihart, főleg nem ha villámlik és dörög az ég mellé, így magam köré tekertem a takarót és kisunnyogtam a nappaliba, ahol Harry aludt. Konyhában ittam egy kis narancslevett és az ablakon lestem a vihart, minden egyes dörrenésnél összerándultam.
- Mia? – hallottam egy suttogást. – Nem tudsz aludni? – kérdezte Harry és a kanapé támláján keresztül bámult rám.
- nem, de te nyugodtan aludj tovább. –intettem és visszafordultam az ablak felé.
- Gyere ide. – testem megremeget a hívogató hangtól, most minden vágyam az volt, hogy befeküdjek mellé, de nemet kell mondanom.
- Nem, aludj csak.
- Na, gyere nem harapok és így sokkal jobban tudok rád figyelni. – felhorkantam, micsoda szöveg, de bejött leraktam a poharat és oda menetem hozzá. Befeküdtem mellé a melegbe, betakart és keze át karolt, jézusom mennyire kellemes.
- Jó ét. – súgta a fülembe.
- Jó éjt. – köszöntem el és becsuktam a szemem, de nem jött álom a szememre, csak egy kérdés keringet a fejembe.
- Harry? – szólaltam meg.
- Hmm? – álmos volt a hangja biztos felkelletettem.
- Hol rontottuk el?  - kérdeztem a milliókat érő kérdést.
- Nem tudom Mia. – súgta.
- De… - nem engedtem.
- Mia nem tudom, aludj. – parancsolt rám.
- Harry? – kezdtem újra.
- Aludj. – szorított erősebben magához, ezzel jelezve, hogy nem fog többet mondani. Kénytelen voltam tényleg aludni, kellemesen elhelyezkedtem az ölelésében és el is aludtam se perc alatt.

Másnap reggel kialudttank és frissnek éreztem magam, de Harry sehol nem volt az egész lakásban, csak egy kis cetli, hogy dolga van vigyázzak magamra. Itt az én időm, berohantam a szobámba és a dugi füves cigimből elővettem egyet majd törökülésben elhelyezkedve bámultam a szállat. Tényleg el akarom szívni, vagy öt napja nem volt dolgom semmi droggal, talán nem kellene, de akkor is most végre megtehetem. Öngyújtómmal meggyújtottam és elmerültem a kellemes érzésben,de csak addig tartott amíg az első néhány szívás megvolt, de utána semmi érzés nem volt, csak az átlag és a legrosszabb hogy lelkiismeret furdalásom volt, itt a vég tényleg le kell szoknom. Megvan az elhatározás már csak meg kell valósítani és Harrynek igaza volt egyedül nem fog menni, hisz ha ő nincs itt erre a tényre rá sem jövők. Este vacsorát készítettem és Harryvel együtt ettünk, olyan más volt, mintha újra a régi időkben lennénk, de már semmi nem lesz olyan mint régen.
- Gondolkodtam. – emeletem rá a tekintetem.
- Igen és min? – evett tovább.
- Haza mehetsz. – ellenkezésre nyitotta a száját, de én belefojtottam a  szót. – Elvonóra megyek. – jelentettem be, mire meglepetten nézet végig rajtam.
- Komolyan? – kérdezte.
- Igen.
- Ezt akarod? – emelte fel kérdőn egyik szemöldökét.
- Mi mást tehetnék, sikerült meggyőznöd. – sóhajtottam.
- Örülök. – mosolygott.
- De lenne még egy nagy feladatunk, amihez a segítségedet kérem. – terítő végével szórakoztam.
- Mi lenne? – Harry abbahagyta az evést.
- El kell mondanom a szüleimnek. – kimondtam.
                                                   *                   *                 *
Soha ennyire nem szégyelltem magam a szüleim előtt, saját magukat okolják a mostani helyzetem miatt és én ezt előre tudtam, hogy így lesz ezért nem akartam velük megbeszélni. Végül a helyzetem csak rosszabbodott így elhatároztam közlöm velük, mind a ketten kiakadtak először és rikácsoltak, hogy mégis hogy tehetem ezt magammal, ez után jött a saját maguk hibáztatása végül lenyugodtak és kiderült számomra is, hogy apukám is küzdött ilyen szenvedély betegséggel. Elrendeltek egy három napos családi vésznyaralást, ahol együttöltjük az időt és mindenre kíváncsiak ami miatt talán kialakulhatott mindez. Persze én azonnal elmeséltem mindent pontról pontra, de kihagytam azt a részt, hogy Harryvel való szakításom is kicsit belenyomott a szarba, nem akarom, hogy megnehezítse apu a karrierjük haladását, bár nagyon haragszom a fiúra. Leginkább a hirtelen jött népszerűségre és hollywoodi nyomásra fogták a problémát a szüleim. Mielőtt bevonulok még van pár elintézni valóm, először egy interjú, hogy miért is tűnök el egy több hónapra.
- Mai vendégünk a tinik új kedvence, aki meghódította az egész világot egyetlen filmmel, ő Mia Harris. – intett felém a műsorvezető, én nagy levegőt vettem és kiléptem a fényre, kamerák kereszttűzébe. „Mosolyogj és mutasd magad vidámnak” csenget Harry tanácsa a fejemben.
- Hello mindenkinek, üdv Molly.  – Molly hangos és mindenre kíváncsi műsorvezető volt, nála soha senki nem úszta meg, mindig minden kiderült. Nekem pedig nagy titkom van amit el akarok ásni, persze hülye aki hozzá jön, de bevállalós vagyok.
- Nagyon örülök, hogy végre nálam is megjelensz, elégé kíváncsi vagyok rád. – mondta hízelegve.
- Én örülök, hogy itt lehetek és mondanom kell valamit nagyon tetszik a csizmád, hol vetted, van egy ruhám ami tökéletesen illene hozzá. – „Dicsérd a műsorvezetőt” Ian egyik régi tanácsát is bevettettem.
- Köszönöm, majd elküldöm a címet. – beszélgetünk, mint a nők a piacon. – Kezdjük az elején Mia, te ugye európai vagy? – micsoda kérdés de bemelegítésnek jó.
- Igen, Londonban laktam eddig. – mosolyogtam.
- Milyen volt felnőni Hollywoodban? – szokásos kérdés.
- Vannak jó és rossz tapasztalataim vele kapcsoltban, de összességében szeretem. Anyu fotózásain össze-vissza rohangáltam, mert nem találtam a helyem és minden érdekelt. Néha apu bandatagjai vigyáztak rám, motorozni vittek, meg egyebek. Egyszóval csapódó gyerek voltam.
- De te Londonban születél igaz? – mosolygott Molly.
- Nem, anyum épp Budapesten volt egy kiállításon, mikor elfolyt a magzatvize és így születtem meg én.  – meséltem.
- Vagyis neked van magyar neved? – kíváncsiság csillant Molly szemében.
- Igen, de kimondhatatlan. – nevettem.
- Te akkor egy igazi világlátott gyerek vagy.
- Persze. – mosolyogtam.
- Gyakran hallani, hogy a szüleid miatt vagy most itt, neked erről mi a véleményed? – persze, senki nem mondta, hogy mindenki szeretni fog majd ha híres leszek.
- Hogy mondanak amit akarnak, de előtte nézzék meg a filmjeimet és utána beszéljenek. Mindig azért küzdök, hogy sikeres és független legyek. Más részt viszont 16 éves korom óta egyedül élek, dolgozom, teljesen önellátó vagyok, kell ennél több. – megvontam a vállam, nem tudnak azok az emberek érdekelni.
- Kész felnőtt vagy az már biztos. – jegyezte meg Molly. Ezek után jöttek a vicces gyerekkori emlékek és egyéb lapos dolgok, majd a retteget téma, a fiúk. – Ma teljesen meglepődve olvastam rólad egy cikket, ahol több fiúval is összehoznak, hogy is van ez? – emelte magasra Molly a szemöldökét.
- Én is olvastam azt a cikket és bevallom nagyon jó képek készültek rólam ki is vágtam őket. – nevettem.
- Gyűjtöd a saját képeidet? – kérdezte játékosan Molly.
- Persze, régen mindig rossz képek készültek rólam. – magyaráztam a hülyeséget.
- Értem, na akkor nézzük egyesével a fiúkat. – nyitotta ki az egyik népszerű pletykalapot.  – Elsőnek Ian…, a vámpírnaplók szívdöglesztő hősét, most hogy szakított Ninával vajon új lányra talált? – fordult felém kérdőn. – Csinos együtt ebédelős kép van itt rólatok, szóval mi is volt?
- Óóóó lebuktunk és kiderült a titok. – sóhajtottam, mire Molly pletykaszenzora aktívan fordult felém. – Pár napja aláírtam egy szerződést miszerint három részen keresztül szerepelni fogok a vámpírnaplókban és Ian egyik partnere leszek. – hatalmas tapsvihar csendült fel.
- Óó erről lenne csak szó? – mosolygott Molly, de tudom csalódott.
- Csak ennyi.
- És mi van Justin Bieberrel, elég gyakran láttunk olyan képeket rólatok, hogy együtt menetek bulizni. – micsoda hülyeség, ráadásul, hogy csak azért jártam bulizni azzal a sráccal, hogy drogozzak és már kombinálunk.
- Justinnal egyszer találkoztunk egy buliba és azóta is gyakran találkozunk, mert hasonló zenéket szeretnünk, meg party állatok vagyunk. – nevetek feszülten. – Nem érdekel Justin, inkább csak egy bátyó az életemben, akivel lehet bulizni. – folytattam.
- Szóval akkor veletek nincs semmi? – nemet intettem a fejemmel. – Hát szerintem most elég sok rajongó sóhajtott fel. – furcsálltam amit mondott.
- Lehet. – bólogattam.
- Szerintem a mindenkit érdeklő személyhez érkeztünk… Harry Styles és közted milyen kapcsolta van? – Molly se köntörfalazik, de neki nem is szabad a munkájában.
- Harry és köztem, miből gondolod, hogy lenne bármi is? – kérdeztem vissza csak időnyerés gyanánt, mégis mit mondjak róla a sajtónak?
- Mert nagyon sok képen vagytok együtt és éppen mert Harry bevallotta, hogy a papírrepülős nyakláncot tőled kapta szülinapjára és ha jól tudom neked is van egy ilyesmid? – fene, miért tudnak mindent az emberek. Különben is semmi komoly sincs köztünk emberek, csak vigyáz rám, hogy ne füvezek és egyebek.
- Köztünk egy igazi egészséges baráti kapcsolat van, már elég régóta ismerjük egymást és a nyaklánc is ilyen ajándék volt, csak két barát ennyi. – ne kérdez többet róla, kérlek.
- Pedig nekem ez nagyon is gyanús, olyan aranyosak vagytok egymás mellet, nem lehet, hogy csak barátság van köztettek. – mosolygott Molly és innentől tudtam nem fog egy hamar elszállni a témáról.
- Színtiszta barátság, de már sokan mondták, hogy aranyosak vagyunk. – hamis mosoly.
- Vagyis akkor nincs semmi izgalmas?
- Nincs, hisz Harrynek barátnője van.
- Ó, szóval ha nem lenne ott Kendall akkor ti már rég járnátok. – mi ez a kombinálás állandóan.
- Nem, mert nekünk sokkal fontosabb a barátságunk, mint sem elrontsuk egy kapcsolattal.
- Pedig én azt hallottam, ti már jártatok egyszer. – Honnan? Most mit mondjak bevalljam vagy cáfoljak rá?
- Igen jártunk és pont ezért szakítottunk, meg nem igazán akarunk egymástól semmit már. – ha haza juttok egyszer az biztos, hogy sikítozni fogok, mert nem bírom ezt a feszültséget és a vallatás szerű beszélgetést.
- Sajnálatos pedig szerintem nagyon is népszerűek lennétek. Még valami, hogy állsz Harry csapongó kapcsolatihoz?
- Mégis hogy kellene, mert én nem szólok érte semmit és nem is érdekel ez az ő élete. – nem szólhatok bele mit csináljon, hisz azt képzeli ő a világ legnagyobb szívtiprója.
- Akkor ezek szerint szingli vagy maximálisan? – ezek a szavak jelezték itt és most végre vége ennek a témának.
- Igen maximálisan, most leginkább a tanulmányaimra szeretnék koncentrálni.– mosolyogtam.
- Mi az hogy tanulmányaidra? – kérdezte meglepetten Molly.
- Hát úgy gondolom, hogy rám férne, mondjuk leérettségizni, hogy mégse maradjak, hülye. – hazugság. – Így hát egy hónapig szüneteltetem kicsit a filmes szakmát, leérettségizem, majd vissza jövők. – magyaráztam.
- Akkor most nem fogunk látni egy ideig a vásznon? – mintha Molly szomorú lett volna.
- Hát az Oscar díjátadó után tanuláshoz kezdek. – mosolyogtam.
- Értem, akkor sok sikert a tanuláshoz és remélem minél hamarabb visszatérsz hozzánk.
- Én is Molly, köszönöm az estét. – köszöntem el, majd tapsvihar és a fények kialudtak.

20.rész Süllyedés

Bonjorno! Ahogy ígértem jön az újabb rész, kicsit kaotikusra sikerült, de remélem még így is tetszeni fog nektek. Bár nem hosszú hétvége van már és pont ezért kaptok ma 2 részt is. Szeretnék kommenteket kérni ha lehet!:DDD
                               Imádlak titeket: Mia <3

Az utóbbi időben az életem bulik és gyógyszerek sorozata volt, néha fogalmam sem volt, hogy az előző este mégis mit csináltam, kivel voltam és hogy jutottam haza. Jó pont, hogy a sajtóban soha egy vészes fotó sem jelent meg rólam, nem pletykáltak a bulizásaimról. Persze munkába soha semmi káros vagy veszélyes szeret nem engedtem, ott mindig tiszta voltam, de amikor leszállt az eset, irány a legközelebbi diszkó vagy klub és percek alatt belőve vagy beszívva találtam magam. Idővel kiismertem azokat a helyeket Los Angelesben ahova a paparadzik nem járnak. Gyógyszerek illetve a füves cigi elmulasztja a rám törő remegéseket és sokkal jobban vagyok tőlük, szinte már a mindennapok része.

                                                          *                 *              *

El és Perri mellettem álltak a tömegben, igazából fogalmam sincs miért egyeztem bele, hogy eljövök velük a koncertre, ráadásul teljes titokban, bár a fiúk hívtak meg, mert hiányzom nekik,én persze azt mondtam nekik sajna nem érek rá, de csak Harryt akartam elkerülni. Lányok mindig sejtelmes pillantásokat váltottak, ami elégé zavart, de nem akartam megkérdezni mi bajuk. Már párszor voltam One Direction koncerten, de mintha most sokat változott volna a show, mióta legutóbb láttam. Mini Los Angeles sziluett volt a háttérben és hirtelen a fények kihunytak, a rajongók sikítozni kezdtek, zene felhangzott Up all Night-tal kezdtek, ami Harry egyik kedvenc száma, gyakran dúdolgatta otthon. A fiúk felléptek a színpadra, majd a koncert teljes mértékben kezdetét vette, nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy Harry látványosan keres valakit az elő sorban, mikor rádöbbent, hogy a kereset személy még sincs itt, hangulata romlott. Biztos vagyok benne, hogy a rajongóknak nem tűnt fel ez a hangulat ingadozás, de én jól ismerem Harryt, tudom mikor milyen kedve van, legszívesebben felmentem volna a színpadra és szorosan megöleltem volna. Mia kapj már észhez, ő megcsalt, dobbot, kinevettet, egyszóval, nem szánhatod meg, inkább hagyd szenvedni, úgy ahogy ő téged. A koncert simán zajlott, én a lányokkal tomboltam, egy kicsit magasabban voltunk, mint a többi lány, leginkább azért, hogy elkerüljük a feltűnést. Tekintettem valahogy mindig Harryn állapodott meg, de az összes alaklommal megdorgáltam magam. „Does He Know” volt az egyik kedvencem, mindig ezt kértem Harrytől, hogy énekelje, mert valahogy jobban éreztem magam tőle, meg hát nem is tudom. Igazából

mindenkinek van egy száma, ami a kedvence. Láthatóan nem csak engem gyengített el ez a szám, egyenesen a könnyes szemű srácra néztem a színpadon, vártam, hogy kezdje az ő részét, de csak állt szája előtt a mikrofon, hang pedig semmi. Harry arcán kövér könnycseppek gurultak végig, nem csak engem taglózott le a látvány a koncert összes nézője lélegzet visszafojtva figyelte az eseményeket, még a srácok is aggódva néztek a haverjukra.

- Én…én…sajnálom, de nem fog menni. – súgta elhalló hangon Harry, leengedi a mikrofonját és lassan elindul le a színpadról.

- Tennünk kell valamit vagy a koncert nagyon rosszul fog elsülni. – rázta meg a kezem El, mire gondolkodás nélkül cselekedtem és elénekeltem Harry sorát teli torokból, mire több ezer szempár villant felém. Megszorítottam El kezét jelezve segítsen mire ő és Perri is csatlakoztak, a reflektorfények ránk irányultak, mi meg csak énekeltünk, majd szép lassan egyre többen csatlakoztak, míg végül a koncert összes részt vevője velünk együtt hallata hangját. Fiúk hatalmas meglepettséggel néztek körbe, majd odamentek Harryhez és egyszerre ölelték közre barátjukat, a jelenetet elképesztően megható volt. Figyeltem őket, majd Harry könnyes tekintete találkozót az enyémmel, csak mosolyogtam biztatóan és magasba emeletem a hüvelykujjam jelezve „minden rendben és folytassák”. Harry nevettet, majd megtörölte arcát és a srácok újra folytatták a koncertet, ami hatalmas sikerrel zárult, a további számokat végig táncoltuk és ordibáltuk a lányokkal, közben gyakran gabalyodott össze tekintetem a göndör sráccal.

                                                             *                  *                *

Koncert után megvártuk, míg a tömeg szép lassan elszállingózik, majd a lányokkal hátramentünk a fiúkhoz, Harry pedig félre hívott egy csendesebb folyosóra.

- Nem is tudom, hogy mondjam el. – vakarta meg a tarkóját. – Köszönöm. – hirtelen egy óvatos puszit lehet az arcomra, ajka csak egy leheletnyire érintette a bőröm.

- Szívesen, máskor is éneklek több ezer ember előtt. – vettem viccesre a formát.

- Tényleg, nagyon köszi, megmentettél. – lépet eggyel közelebb hozzám, ajka veszélyes távolságba került az enyémhez, mellkasomba verseny sebességbe kezdte dobogni a szívem. Harry egyik keze gyengéden siklott az arcomra, érintése nyomán borzongás futott végig a hátamon. Szép szempillái lassan lecsukódtak, arca köteledet, ajkam bizserget, érintésére vágyott, hogy szája az enyémen legyen. Istenem mennyire hiányzott.

- Harry! – mesés pillanatot Paul a menedzser hangja szakította félbe. Szempillantás alatt szétrebbentünk, éreztem, hogy arcom legalább olyan piros, mint egy tűzoltókocsi. Nem hiszem el, majdnem csókolóztam Harryvel és a legrosszabb hogy nagyon is akartam.

- Ti meg mit csináltok itt? – állt meg mellettünk Paul, szeme ide-oda járt rajtunk.

- Csak megköszöntem a segítséget Miának. –magyarázta a helyzetet Harry. Paul szeme idegesen villant rám, mintha gyűlölet lett volna benne. Mi baja?

- Ne lógj el csak egy lány miatt. - na most már hivatalos, Paul valami miatt utál.

- Paul nem beszélj így Miáról. – csattant fel Harry, engem és Pault is meglepve reakciójával. Dühös Harry amint szembe áll Paullal aki szinte az apja is lehetne, elég szokatlan látvány volt.

- Harry nincs semmi gond, most megyek. – mosolyogtam rá, majd elindultam a folyosó másik oldalára, mindvégig éreztem magamon Paul szúrós tekintetét. Tényleg mi baja van velem? Sétálás közben Niallel találtam szembe magam, egy csokit majszolt, tipikus.

- Szerinted mi baja velem Paulnak? – Niall tekintette rám pattant.

- Fogalmam sincs. – Niall zavartan tovább sietett, hogy ez a fiú milyen rosszul hazudik.

                                                      *             *             *

Kádban feküdtem lábam a falnak támasztva fel az ég felé. Fejem kótyagos volt a pia, gyógyszer kombótól, tettem ere még egy lapáttal mikor rágyújtottam egy füves cigire egy ideig jó volt utána mocskosúl rosszul
lettem és hánytam is. Ma valahogy durvábbra sikerült a bulizás, mint ahogy terveztem, de ha az ember egyszer él, ne bánjon meg semmit, vagyis éljen boldogan, na ezeket a hülyeségeket, biztos nem mondanám. Testem remegett és többször is kiadtam a gyomrom tartalmát egy idő után már csak epét hánytam, akkor ijedtem meg mikor piros folyadék jelent meg benne. Agyam lesokkolt szörnyen rosszul lettem, mondhatni szenvedtem, hirtelen bevágtam a lábam fájdalom csapot át a testemen, ami elfojtotta a szenvedés érzetét és egy pillanatra jobban éreztem magam. Hülye gondolattól vezérelve igazából fel sem fogtam mit csinálok agyam tompán működött. Megragadtam a borotvámat kiszedtem belőle a pengét és egy laza mozdulattal végig húztam a kezemen, felszisszentem a kisebb szúrós fájdalomtól, de valamiért jól is esett. Néztem ahogy a vörös folyadék csendesen folyik le a karomon, fel akartam tolni magam de véletlenül megvágtam a combom, mintha egy pillanatra kitisztult volna a fejem. Mekkora egy rakás szerencsétlenség vagyok igazából, mikor változtak ilyen rosszra a dolgok velem. Elterültem a kádban, mert nem kockáztattam meg egy újabb fájdalmas próbálkozást a mozgásra.

- Mia!- képzelődöm mintha Harry reszelős hangját hallottam volna, de nem lehet, ő nem törődik velem és leginkább gyűlölöm őt. Dehogy is igazából szeretem még akkor is ha megbántott, de ez már nem az a szeretlek ha nem egy baráti inkább. - Mia?- hangzott fel újra a hang, szóval egy a dupla halál kombó előbb hallucinációt okoz majd csak utána öl meg. - Mia merre vagy?- dobogást hallottam, fejemet hátra vetettem, hogy jobban lássam az ajtót, de egyáltalán nem hittem abban, hogy ott bárki is bejön. Mégis mikor Harry megjelent ott nagyon is boldog voltam valamiért, de arca nagyon megrémített félelem, idegesség jelent meg. Ennyire szörnyű lenne? - Jézusom!- rohant oda hozzám majd alaposan végignézet a testemen, leginkább elbújtam volna, nem akarta, hogy így lásson. - Mégis mit tettél?- lassan felé fordítottam a fejem.

- Sajnálom. - csak ennyit nyögtem ki, még hánytam egyet, majd elsötétült a világ előttem.

                                                      *               *            *

Fejem hasogatott, de nem a már megszokott fájdalommal, hanem az igazi gyilkos fajtával. Szemhéjaim ólom nehezek voltak, csak nagy nehezen tudtam kinyitni őket. Éles vakító fény szúrta a szememet, minden homályos volt, sűrűn kellet pislognom, hogy felfogjam hol vagyok. Fehér steril helyiség, ez egy kórházi szoba, mégis hogy a fenébe kerülök ide? Fel akartam emelni a kezem, de annyira fájt már egy kis mozdítástól is, hogy inkább hagytam, de sokkolt amit rajta láttam. Csinos fehér kötés takarta és nem mellesleg átáztatta a vérem, jézusom mégis mi történt? Ajtó halkan nyitódott, egy mosolygós orvosnő lépet be, mögötte egy kövér nővérrel.

- Örülünk, hogy felébredt Miss Harris. – olvasgatta a kórlapomat.

- Mégis hogy kerülök ide? – kérdeztem, de hangom csak halk suttogás volt.

- Egy kedves fiatalember hozta be elég rossz állapotban. – miért is mosolyog még mindig? – Majd ő mindent elmond. – mutatott mellém, odafordultam és Harry alvó arcával találtam szembe magam. Orvos és a nővér halkan kivonultak, én pedig csak bámultam a fiút, mikor alszol nem ellazultnak kellene lenned, de Harry nagyon nem az volt.

- Harry? – súgtam, mire lassan felébredt.

- Szia. – köszönt, közben szemét dörzsölte.

- Szia. – csak bámultuk egymást perceken keresztül, végül Harry törte meg a csendet.

- Hogy vagy? – tekintete csupa feszültség.

- Jól. – mosolyogtam, hogy csak egy kicsit is megnyugtassam, de a hatás elmaradt. Megpróbáltam felülni, de a csuklóm feladta én pedig fájdalmasan szisszentem fel.

- Hé! – Harry megtámasztott, majd egy könnyed mozdulattal felsegített ülőhelyzetbe. Kényelmesen elhelyezkedtem, ahogy a fájdalmas testrészeim ellenére lehetett, Harry pedig a lábamhoz ült az ágyon.

- Mia kérdezhetek valamit?- túlon-túl komoly.

- Persze. - mosolyogtam.

- És kérlek válaszolj rá őszintén. – mélyen a szemembe nézett, mintha halvány kétségbe estést véltem volna felfedezni a tekintetében. -  Drogozol? – megfagyott a levegő körülöttünk.

- Harry…- kezdtem volna bele, de inkább becsuktam a számat, nem tudtam megfogalmazni a mondanivalóm. Nem akarok neki hazudni, de azt sem akarom, hogy magát hibáztassa.

- Mia, drogozol, miért? – fájdalmas lett a tekintete. – Mégis mi történt veled, ez miattam van, csak mert szakítottunk. – pont ezt nem akartam.

- Harry…- kezdtem bele újra. – Ezt te nem értheted, nem miattad van, csak úgy jött az élet. – nem tudok hangosan beszélni, pedig sokkal határozottabban és hihetőbben csengenék.

- Mia, mégis hogyan, miért? – Harry hitetlenkedve bámult engem.

- Harry, kérlek ne aggodalmaskodj. – nézek rá szúrósan, ő pedig meglepődik. – Csak egy buli volt, ahol véletlenül találkoztam a szerrel és a legnagyobb problémára be is jött, függő lettem. – térdeimet felhúztam a mellkasomig, de még ez is fájt.

- Mikor? – a fiú hangja most vagy feszült, vagy dühös volt, nem tudnám megmondani.

- Fogalmam sincs, talán egy 3 hete. – vallom be, nem merek a szemébe nézni, mert szégyellem magam előtte.

- Néz rám. – Harry keze elindult felém, de megállt a levegőben.

- Harry, kérlek menj ki. – kérlelem, nekem most egy kis magány kell.

- Nem!. – megragadja a állam és kényszerít hogy rá nézzek. -  Segíteni szeretnék, úgy érzem egy kicsit én is felelős vagyok ezért.  – nem, nem, nem!

- Nem kell. – lecsapom a kezét az államról. – Nem kell segítség. – erősködöm.

- De kell. – jelenti ki Harry.

- Nem kell, egyáltalán minek foglalkozol velem, menj és kényeztesd a barátnődet. – fordultam el és az ablakon kifele bámultam.

- Nem! – ellenkezett újra.

- Harry húz ki innen, utállak és ez soha nem fog megváltozni, nem kell velem foglalkoznod, csakhogy a lelkiismereted jobb legyen, igazából semmi közöd nincs a helyzethez. – fakadtam ki. Hülye vagy Mia, emlékezz már mit éreztél a koncert után és nekem akarod beadni, hogy nem kedveled.

- Rendben, elmegyek, de egyszer még úgy is visszajövök. – felállt és mosolyogva elhagyta a kórtermet. Ennek meg mi baja?